A kedvenc babanevelési szakirodalmam Tracy Hogg - Melinda Bau A suttógó titkai. Sajnos ebből ugyan létezik dupla kötetes kiadás, de én voltam olyan bolond, hogy csak az első kötetet vettem meg, azt pedig már "kinőttük". Ugyanis az nem taglalja a hisztis-baba problémakört, én pedig pillanatnyilag ezzel küzdök. Nem mennék bele a részletekbe, elég annyi, hogy Lilla ma megharapott!!! Persze nem állítom, hogy ez tudatos cselekvés volt, sőt! Inkább vicces...most még...csak félek, hogy a kis okos fejecskéjében hamar összerakja, mivel lehet "megbüntetni" anyut, ha nem azt csinálja, amit kéne...Szóval délután átszaladunk egy barátnőmhöz, akinek a 2in1 kiadása van meg, kiokosítom magam, aztán utánam az özönvíz.!

Az aktuális nagy újság, hogy készen van Lilla szobája. 

Ez alatt azt kell érteni, hogy felszámoltuk kupiszoba minőségében, betettünk két gyönyörű-puha-virágos-csajos-álomszőnyeget, egy játékosfiókost, és egy ruhásfiókost. Egyenlőre a nagy ruhás szekrénye rendelés alatt van, mert persze amit kinéztünk, az három hetes szállítási határidővel rendelhető, de üsse kő, kivárjuk. A különalvásról pedig már régebben volt szó itt, szóval a lényeg, hogy pillanatnyilag a szobájában ágya sincs. A lényeg, hogy nem is igazi babaszoba még, inkább csak egy jó kis játszóhely, ahol faltól falig nyugodtan szambázhat anélkül, hogy minden pillanatban rá kéne szólnom (ne menj a virághoz... tudod, hogy a kőre nem mehetsz,mert hideg...az már a konyha...stb...) 

Egynéhány nyolc hónaposan ellőtt kép az új Lilla rezidenciában:

Édes

Szende mosoly

Tipikus Lilla mosoly:)

Pihepuhaság

Kopogós

Nyolc

hónaposan ezek a legújabb kedves kis szokásai:
-szokott suttogni. Ehhez mást nem is kell hozzátennem, egyszerűen ennivalóan édes!!!
-fürdés után sokszor annyira fáradt, hogy míg összerakom a vacsoráját, feltétlen szüksége van a cumira a teljes kétségbeesést elkerülendő, de amint látja, hogy közeledek az ígéretes cumisüveggel a kezemben, gyönyörű ívben köpi ki a cumit (amitől különben semmilyen körülmények között nem válna meg önként!!!)
-lehet bármilyen sírás, hiszti, elégedetlenség kellős közepén, ha eljátszom vele a Mátyás király levelet ír játékot (ez gyakorlatilag hátvakarás mesekörítéssel) azonnal felfüggeszt minden addigi tevékenységet, és a semmibe révedve próbálja azonosítani ezt a különös érzést. 
-tud ökölbe szorított kézzel kopogni
-ha nyelvet öltök rá néha viszonozza a gesztust
-imád labdázni, szereti, mikor dobom Neki, és hatalmas lelkesedéssel dobja vissza, és ami a legjobb, hogy néhány napja már többnyire pont jó irányban és pillanatban engedi el ahhoz, hogy hozzám érkezzen!!!
-bútorokba kapaszkodva sétálgat, rettentő ügyesen!!!
-fürdőkádban szokta próbálgatni, hogy milyen a hangja a fürdőszobavisszhangtól
-énekel rengeteget
-és mosolyog rengeteget
-és dirigál és akaratoskodik rengeteget...de ezért is csak szeretjük, legalább van egészséges önbizalma és öntudata...:)

Hosszú, sok-sok képpel

A pünkösdi három nap alatt nagyon sok minden történt nálunk, egyelőre nincs türelmem időm részletekbe menően leírni. Dióhéjban ennyi:


-kertészkedtünk.
Lillának akartunk születésekor ültetni egy fát, csak mert ez kedves szokás, meg is vettük a fát, azonban a Törpe nem bújt elő időben, aztán már minden fontosabbá vált a fa ültetésnél (minden alatt értsd:Lilla), végül pedig beállt a fagy. A lényeg, hogy a fa vagy fagy által, vagy kiszáradás által, de elhalálozott. Most ezt pótolandó ültettünk egy pót-Lilla-fát. Ezenkívül cserepes virágokkal ékesítettük a teraszunkat.

ez egy szomorú-kecskefűz

-voltunk nagy családi összejövetelen Balázs nagybátyáméknál, jól sikerült, kellemes volt a társaság, mint mindig, vidámak a beszélgetések és ugratások, mint mindig, sokféle és ízletes saláta-sós-édes, mint mindig...Lilla évezte a figyelmet, meg azt is, hogy megannyi újdonsággal szembesülhetett, mert itt még sosem járt ezelőtt. A legkisebb unokatestvéreim (akik Lilkával nem tudom, pontosan milyen rokoni kapcsolatban állnak, talán dédunokatesói, abból kiindulva, hogy nagynénémmel kisütöttük, hogy ő a lányom dédnagynénje, amitől azonnal rosszul is lett, mármint a dolog "déd" részétől!) rajongva játszottak Vele, és az a jó, hogy Törplilla olyan nagylány már, hogy érdekli például a labdázás. Szóval jól éreztük magunkat:)

 Dédnagyszüleivel

Apu-puszi

Amikor elfáradt...

A desszert utánra elkészült bográcsos...

-Felvittük a Mátrába Lilla másik dédnagymamáját, aki két hetet fog eltölteni Mátrafüreden, az előző évtizedektől csak annyiban eltérően, hogy idén nem hotelben száll meg, hanem magánháznál. Nagyon bájos házikó, a felső szinten néhány vendégszobával, külön konyhával és fürdőszobával, a kisvasút végállomásának közvetlen szomszédságában, és a kert alatt illetve folyó patakkal, illetve a kertben csörgedező csermellyel. Kellemes fél napot töltöttünk el ott fent, főként a kertben leterített pokrócon játszva Lillával. Az egészben a legfantasztikusabb a hegyek látványa volt (ezek ugye nem akármilyen hegyek!!!), mert azok annyira hiányoznak néha a mi kis sík városunkban!

"Arról, hogy senkire nem lehet számítani"

Nagyon kedvelem Márai Sándor Füves könyvét. Nem csak azért, mert apró szösszenetekből áll, és nem, hogy lehetséges szakaszokban olvasni, de direkt úgy érdemes, és ez egy olyan állapotban nagyon-is ideális, amikor olvasásra jobb híján 5-10 perceket tudok elcsípni innen-onnan. De emellett fantasztikus élményt ad. A pozitív tanácsok mellett gyakran találkozom olyan gondolatokkal, amelyek abszolút negatívak, (dióhéjban arról szólnak, hogy mint esendő ember, az embertársaidtól se várj semmi jót) és ennek ellenére nem lehúznak és lehangolnak, hanem energiát adnak és megerősítenek. 
A jelen poszt címadója a 123-as gondolata. Egy rövid részlet belőle: "Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes." Olyan mondatok ezek , amik szerintem hatalmas lelkierőt adnak ahhoz, hogy ha csalódnod kell valakiben, ne vedd magadra, és szomorú megtorpanás helyett gondolkodás nélkül továbblépj a dolgon. Legfőképp ezekért szeretem Márait olvasgatni.


Apropó olvasgatás...még 6 hónapos korából...

Tegnap este véletlen ráakadtam az M1-en egy '87-es tévéjátékra, az Illatszertár-ra. A két főszereplő olyan ismert színész volt, mint Bodrogi Gyula és Kern András (mindkettő megdöbbentően fiatal). Annyira különleges hangulatot kölcsönzött a filmnek az akkori nyelvezet! Tele volt ilyen és hasonló szófordulatokkal: Úri becsület szavam... Igazán mondom így volt...Nagyságos asszony...Bátorkodtam megkérdezni Főnök úr... Olyan gyönyörűen és választékosan beszéltek akkoriban, kár, hogy ez mára lekopott...

Pénteken voltunk az egyik unokahúgom (Panka) ballagásán. Lilka először rendkívüli módon élvezte, hogy sok ismerős rokonarcot lát, és azt is, hogy míg a kezdésre várakoztunk, Ő volt a fő attrakció. Azt is példás türelemmel várta végig, amíg a ballagók  virágokkal és búcsúdalokkal tarkított körmenete tartott. Amikor azonban be kellett ülni a tornacsarnokba, és elkezdődtek a különböző beszédek és búcsúztatók, heves közbekiabálással jelezte, hogy ez Őt nem köti le. Így mi elég hamar kimentünk az iskolaudvarra, és ott vártuk ki azt a röpke másfél órát, míg az ünnepi ceremónia véget ért. 
Mivel gyakorlatilag a lényegi dolgokból kimaradtam, Panka szülei büszkeségtől méltán dagadó mellel mesélték el, hogy a leány három különböző díjat és kitüntetést is kapott, ezúton is gratulálok neki!!!:) 
Panka annyira hihetetlenül szép, és elképesztően nagylány lett, holott még csak nyolcadik osztályból ballagott! A "mai fiatalok" valahogy annyival hamarabb érnek, és annyival felnőttebbnek néznek ki adott korban! (mondom ezt kemény 27 életévemmel!!!)

Az az érdekes, hogy az egyébként félén gyerekek is annyira nyitottak és közvetlenek tudnak lenni, ha egy kisbabával kerülnek szembe! Salamon, legkisebb unokaöcsém, akivel sajnos nem találkozunk túl gyakran, az emlékeimben kedves, de visszahúzódó gyerekként élt. Egyszerűen káprázatos kedvességgel és udvariassággal viszonyult a Törpekirálylányhoz,egyesével majd' az összes játékát Lilla köré hordta, amikor pedig mentünk ki az autóhoz, muszáj volt Neki is "cipelni" a babát az autósülésben. Annyira bájos dolgok ezek!

Esőnézőben

Mesebeszéd

Alig várom, hogy Lilka akkora legyen, hogy meséket olvashassak Neki. 
Mert "az embernek úgy kell a mese, mint az édes álom" (Vavyan Fable) 


Mostanában olvastam Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék kötetét. Az elsőt már ismertem gyermekkoromból, a más meséi újdonság voltak nekem. Imádtam. Annyira elvarázsoló történetek! Persze ezeket nem holnap fogom felolvasni a törpinek, kell hozzá bizonyos fokú érettség. 
Elhoztam a Nacsiék padlásán dobozokban pihenő mesés gyerekkönyveimet, ifjúsági lányregényeimet, és elrendezgettem az otthonunkban a könyvespolcon. Így még inkább otthonnak érzem!!! Kellenek a könyvek! Remélem Lilla is úgy fogja szeretni őket, mint én egykoron...


Mire abba a korba ér, hogy úgy ítéljük M.-el, hogy leülhet a tv elé, be akarom szerezni azokat a régi jó mesefilmeket is (Magyar népmesék, Mátyás király meséi, Vuk, Babar, Vízipók...és a többiek, még sorolhatnám. ). Azt, hogy a mai mesefilmeket nézze, teljesen kizártnak tartom. Szerintem erőszakosak és durvák, de még ha esetleg nem azok, akkor is rettentően bugyuták. 
Hello Kitty...egy kicsit ki vagyok rá akadva! Kevésbé zavar, hogy az összes elképzelhető használati- és dísz- és mindenféle tárgyat árulnak Hello Kitty kiadásban, de egy szombat délelőtt bekapcsoltam a tv-t, Hupikék törpikéket keresve (mert azt szeretjük!), ehelyett olyan klasszikusokkal találtam magam szembe, mint Hófehérke, Hüvelyk Panna...azzal az egészen "aprócska" változtatással, hogy a főhősnő helyére be volt helyettesítve a rózsaszín masnis kiscicalány! Nem is ecsetelném tovább, miért ódzkodom annyira attól, hogy Lillát bármikor is engedjük tv meséket nézni!
Nem sűrűn nézünk mi sem tv-t, de az esetek többségében még azt a keveset is megbánom. Kár, hogy olyan ritka a jó film, hogy szinte nincs is. Nem mintha annyi sok időm lenne lustálkodni! Ha pedig este találunk is nézhető, néha még talán élvezhető műsort, biztosra vehetem, hogy másnap reggel Lilla 5:00 és 5:30 között valamikor hangos gügyögéssel és cumidobálós figyelemfelkeltéssel jelenti, hogy felébredt, és visszatarthatatlanul kezdődik a nap! Ha pedig ilyenkor fáradt vagyok, verem a fejem a falba, hogy este a pihentető alvás helyett a televízió mellett döntöttem! Ennyi.


Ha már édes álom, íme a legédesebb:

Kérjetek és megadatik

Olyan sok mindent kaptam már, hogy néha nem is merek kérni!!!:)


Fotózni jó. Lillát fotózni fantasztikus. Embereket de főként babákat és gyerekeket fotózni jó hobby, és jó lenne munkának is. Nem tudom ebből lesz-e valaha valami, megélni belőle nehéz, és hosszú-küzdelmes út vezet odáig. Mindenesetre képezni magam elengedhetetlen. Találtam egy szimpatikus kis fotósulit, elmentem óvatos duhajként először az egynapos alap-technikai workshopra. Fantasztikus volt!!! Rengeteg új információval gazdagodtam, és Roland, az oktató stílusa lebilincselő, élvezetes hallgatni, és játszva adja át a tudását. 
Így elmentem egy nagyobb lélegzetvételű portréfotós workshopra is, ez több egymást követő vasárnapra van elosztva, tegnap lement az első. Nagyon jó volt. Az elméletet követően kimentünk "terepgyakorlatra" a vár aljába a Bécsi kapuhoz, az odaút alatt végig szemerkélt az eső, aggódtunk is, mi lesz a fotózásból, de az időjárás kegyes volt hozzánk, és amint kiszálltunk, mintha elfújták volna a felhőket. Vagy pontosan ez történt, már hogy elfújták!:) Köszönjük!
Az én személyre szabott ajándékom pedig még csak most jön. Ő Petra. Hozzám csapódott mint autóshoz a nemautós, és alig indultunk el a stúdiótól, a harmadik mondatból kiderült, hogy ugyanabból a kisvárosból jöttünk. A nap végeztével megint csapódott, és hazáig kibeszéltük a közös ismerősöket, mesélt a három éves iker fiairól, illetve fotó-fotó-fotó. Meg is beszéltünk közös parkbansétálós programot.
Hihetetlen, hogy pont az elmúlt napokban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne egy helyi kis fotóklub, vagy társaság, összejárni kifejezetten a fotózás témája okán, és ha nem is klubot, de egy személyt kaptam! Kezdetnek nem is rossz...Előre örülök az új "fotóscimborámmal" töltött időnek!!!


Hazaérve egy vidám és friss Törplillát, és egy elcsigázott és vég kimerült férjet találtam. 
M. képletesen megemelte a kalapját előttem, mint pillanatnyilag főállású anya előtt. Valójában ez így működik, ha azt szeretném, hogy az apuka tisztában legyen vele, milyen nap mint nap felügyelni egy ilyen édes kis örökmozgó babót, az egyetlen módja, hogy magukra hagyom őket egy napra. Persze ekkor a házimunkákról még szó sem esett... Még szerencse, hogy az egész annyira megéri, és Lilla minden fáradságért többszörösen kárpótol!!!


Este átmentünk M. szüleihez kis kerti sütögetésre, kellemes volt egy mozgalmas nap után leülni, beszélgetni, élvezni a koranyáriestét. Lilla elemében volt, maximálisan kiélvezte a nagyszülők kényeztetését. Én a nemrég véget ért kőkemény diéta utáni kevésbé kőkemény, de azért szigorú diétás szakaszban vagyok, úgyhogy egy kóstolónyi falat hústól eltekintve kénytelen voltam illatokkal és látvánnyal jóllakni. Ha elég erős az elhatározás, ez nem is olyan nehéz ám!!!


Jó kis nap volt!

Megszokások rabjaként

Lilla teljesen cumifüggő lett. Szerencsére ahhoz időben észrevettem a függés alakulását, hogy a nappali, játék és minden más tevékenység közbeni cumizást ne engedjem, de az alvás igen sarkalatos pont lett. Ha már olyan fáradt, hogy szinte a végkimerülés szintjén van, akkor sem tud elaludni nélküle, viszont ahogy a szájában érzi, úgy ahogy van összecsuklik, és pillanatokon belül képes a legmélyebb álomba zuhanni. Hihetetlenül édes, muszáj ilyenkor nevetni rajta! 
Van amikor megébred, főként ha már álmában kiesett a szájából a cumi (vagy anyu "kilopta"), ilyenkor képes csukott szemmel kitapogatni, és betenni a szájába, hogy azonnal visszaájulhasson az alvásba. 
Ezt a mozdulatsort pedig olyannyira begyakorolta, hogy teljesen reflexszerűvé vált. Így lehet, hogy ma amikor a délutáni szunyókálásból felriadt, a szemén ki sem kukucskálva automatikusan odakapott az arca elé, megmarkolta, és berakta a szájába. Talán nem gonoszság, hogy majdnem hangosan hahotázva kellett nevetnem az arcocskáján, ahogy kiült rá a felismerés, hogy a cumi nincs a helyén, Ő pedig a levegőt markolta és tette a szájába. Természetesen a felismerést hamarosan sírás követte, és természetesen megkapta a kis alvókellékét, és a rövid kis közjáték után gyönyörűen elaludt, és pihenten-mosolygósan ébredt.

Fürdőzős

Lassan-csendben és észrevétlenül átváltozunk fotóbloggá. Ez nem olyan nagy baj, véleményem szerint egy kép sokszor többet elmond és jobban átad hangulatot, érzéseket egy pillanatról...
Írni meg nem sok időm van, a tündérkirálylány állandó kergetése miatt. 


Szóval ma néhány fürdőzős kép.