Gyereknapra

Bálozás és gyereknapozás

Tegnap volt nálunk az Egyházközségi bál. Igazából hiába bálnak hívják, a legfontosabb esemény az este folyamán kevésbé bálozós jellegű. Ez egy, a helyi fiatalokból mint alkalmi színészekből összeállt társulat által színpadra vitt darab. Ezúttal Ed Monk: Cut című színdarabját adták elő, hatalmas sikerrel. A darab egy hamisítatlan vígjáték, egy hatalmas kuszaság, egy darab próbája, amit egy baki miatt megállít a rendező, aki azonban csupán egy színész, aki rendezőt játszik, és egy baki miatt megállítja a rendező, akiről szintén kisül, hogy csupán egy színész, és így tovább, míg a végén valóban egy átláthatatlan kavalkáddá válik minden. Sajnos a vége felé el is vesztettem a fonalat, mert Lilla megunta, hogy egy helyben kell ücsörögni, és még csendre is intem folyamatosan, ezért úgy gondolta, inkább bele-bele kiabál az egyébként hangosítás hiányában nehéz dolgú színészek monológjaiba, szóval hátrasétáltam vele a legutolsó sor mögé, és onnan követtük a cselekményt. Zseniálisak voltak a kis színészek! Külön büszke voltam kettőre, akik unokatesóim, illetve a rendezőre (a valódira!!!), aki szintén, sőt, Ő még Lilla keresztapja is! 
Az előadás végeztével következett egy vacsora, amin nem maradtunk, és nem csak Lilka türelmetlensége miatt, hanem az én szigorú fogyókúrás diétám okán is. Azután még lett volna táncház, tombola, csupa móka-kacagás. Ezeket sajnos szintén kihagytuk, M. úgyis dolgozott, így még ha lett volna aki bébiszittingelje Lillát, akkor sem biztos, hogy visszamentem volna, de sebaj, eljön még az idő, amikor teljes létszámban veszünk részt az ilyen és hasonló programokon!!!


Ma pedig a hercegkisasszony első GYEREKNAPJÁRA ébredtünk! Lesz ajándék, fantasztikus színes készségfejlesztő játékokat vettünk Neki, amiből az egyiket már tegnap megkapta, mert türelmetlen voltam kivárni a mát! Ezeken kívül nem extrázunk semmivel, bár igazából nehéz is lenne különlegessé tenni egy napot csupán azzal, hogy Lilka napja, hiszen minden egyéb nap is kizárólag az övé, és Róla szól! Lényegében azt is mondhatjuk, hogy nálunk minden nap gyereknap!:)

Vihar

volt nálunk múlt éjjel, nem is akármilyen, igazi égszakadás-földindulás. 

Lilla még mindig a mi szobánkban alszik. Eredetileg úgy terveztük, hogy fél éves kora körül elfoglalja hercegnő-rezidenciáját, ami a mi szobánkkal szemben nyílik. Hallottam viszont egy előadásban egy érdekes elméletet a SIDS-el (bölcsőhalál) kapcsolatosan, ami után újragondoltuk a különalvás ideális idejét. Arról van ugyanis szó, hogy mint az köztudott, a bölcsőhalállal kapcsolatosan gyakorlatilag sötétben tapogatóznak a legnagyobb okosok is, nem lehet biztosan tudni az okait, de természetesen vannak olyan körülmények, amik nagy valószínűséggel belejátszanak a bekövetkezésébe, ilyen lehet például a túlmelegedés, a hason altatás, illetve egyéb fizikai dolgok. Van azonban egy német pszichológus, aki a dolog lelki oldaláról közelítette meg a kérdést. Azt mondja ugyanis, hogy ha a baba velünk alszik, és utána külön szobába költöztetjük, ez egyfajta kitaszított, elhagyatott és szükségtelenség érzést válthat ki belőle, ami adott esetben az élni nem akarásig vezethet. Ez előfordulhat természetesen akkor is, ha születésekor azonnal külön helységben alszik, de talán kiélezettebb, ha a megszokott közelségből szakítjuk ki. Szóval ezért tölti Lilla még mindig az éjjeleit karnyújtásnyi távolságra tőlünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez így is marad még hosszú hosszú hónapokig. A SIDS legesélyesebb előfordulási ideje a 2-3, illetve a 7-8 hónapos kor. Summa summarum úgy döntöttünk M.-el, hogy a nagy költöztetéssel várunk Törplilla egy éves koráig.

Nos a rövid kitérő után vissza a viharhoz, és amiért le akartam írni. Igazán jó alvó lett a babánk, egy-egy felsírástól eltekintve nem kel éjszakánként, és többnyire olyankor is csukott szemmel kitapogatja a cumiját, betalál vele a szájába, és ájul vissza az álmok világába. Azonban erre az égzengésre felriadt, és ahogy odamentem az ágyához, már mászott fel a rácsokon, és amikor megsimogattam, és megpróbáltam finoman visszafektetni, olyan kétségbeesetten kapaszkodott a karomba, hogy majd' megszakadt a szívem érte, végeredményben kivettem, ringattam, és M. javaslatára betettem magunkhoz a nagyágyba. Velünk éjszakázott, és ettől kezdve meg sem rezdült reggelig. A lényeg, hogy igazából ezek a legfantasztikusabb dolgok a világon, amiért abszolút megéri az összes nehézséget végigélni ami egy babával jár. Érezni, hogy szüksége van rám, és ölelgetni a csöppnyi lényt, aki a gondjaimra van bízva, ez mindent megér!!!

The english lesson

Ez most egy kicsit rólam szól...ilyen is kell. Elkezdtem angolra járni. Magántanárhoz. Borzasztó szimpatikus nő, az ajánlásokat az unokatesóimtól kaptam, a hét közül három is járt már Hozzá okosodni, és mivel mind elégedettek voltak, gondoltam, hogy itt nagy csalódás nem érhet. Nem is ért, az a heti hatvan perc úgy elszáll, mintha nem is lenne, és közben játszva elevenítem fel az olyan régen használt, és ezért valahová nagyon mélyre ásott angoltudásomat. Egyébként kifejezetten jól esik egy kicsit megdolgoztatni a szürkeállományom, eléggé bele lehet zanzulni ha az összes gondolkodni valóm az, hogy Lilla zöldborsót, vagy brokkolit kapjon ebédre. Oké, ez egy picit sarkítása az életemnek, de csak ad valamit az ember önbecsülésének egy kis önképzés:) 
Egyébként - csak mert Lilláról is kell szótejtenem - megint szeret hintázni, mert gyönyörűen kapaszkodva ül, és rágcsál, és nevet és élvezi az ég és föld közti lebegést. És erről annyira imádnivaló pillanatokat sikerült elkapni, hogy muszáj feltennem.

Az elmúlt napok címszavakban

Megjelent a második fogacska. Pontosan az első mellett. Sajnos egyikben sem gyönyörködhetek sokat, mert nem engedi ám csak úgy nézegetni! Csak ha nagyon nevet, akkor lehet titokban belesni a szájába. Szerencsére sokat nevet.
A törpehercegnő egyre gyorsabban közlekedik lakásszerte.
Néha azt hiszi, hogy ügyesebb, mint amilyen valójában. Ez annyit jelent, hogy feláll, és mindent elenged, mintha meg tudna egyedül állni. Pedig nem. Ebből vannak a nagy puffanások. 
Feláll a járóka rácsaiba kapaszkodva, de leülni nem tud. Ebből szintén nagy puffanások vannak.
Sétáltunk a tököli parkerdőben. Szép Duna partot legnagyobb szomorúságomra ott sem találtunk, de legalább fákat igen. 
Törpi egyre több hangösszetételt mond, néha egészen leutánozhatatlanokat, de nagyon cuki.
Járunk ringatóba, azt nagyon szereti, szokta a zenére, gitárra, furulyára és énekre riszálni a popóját:)
Tud már stabilan ülni, támaszkodás nélkül, büszke tartással. Ki is néztem már neki egy rózsaszín macis etetőszéket.
Szeret a szobahintájában hintázni, és felállni is szeretne benne, ha engedném...
És hál' Istennek az örökös mozgás annyira lefárasztja, hogy már korábban fekszik este (21:00-21:30 környékén) Ami bizonyos szempontokból nem akkora előny, mert az örökös utána való rohangálás engem is annyira lefáraszt, hogy amint leteszem, örülök ha én is eldőlhetek az ágyunkban.
Többnyire azt hiszi, hogy körülötte forog a világ és minden Róla szól. És ebben többnyire igaza is van...


És a hétvégénk képekben:

A realitás talaján

A  legújabb tündéri kis szokása, hogy ha valamit nem engedek át neki játék és rágcsálás céljára (tv távirányító, mobiltelefon, és társaik) megsértődik, hátat fordít nekem, és dühös sírással kísérve a maga kis négykézlábas tempójában elvonul. 
Az egészet úgy képzeltem, hogy az én kisbabám mindig jó lesz, sose fog hisztizni, tökéletes harmóniában fogjuk tölteni a napjainkat, és az egész egy békés meghitt idill lesz...be kell ismernem ez naiv elképzelés volt, és egyáltalán nem reális, mert ekkora öntudattal és akarattal, mint amivel Lilka meg van áldva, nem számoltam. Az életünk ettől még csodálatos, és majd' minden percét élvezem, csak kicsit kevésbé békés és nyugodt. Lehet úgy unalmas is lenne!

Eurovízió és horgolás

Szombaton megnéztem az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét. Az első fordulóról sajnos lemaradtam, mert annyira koncentráltam, hogy ne felejtsem el, hogy természetesen másnap amikor a rádióban mondták, hogy Wolf Kati továbbjutott, rájöttem, hogy csak elfelejtettem. Nem vagyok egy tv-függő...
Szóval szombaton este letelepedtünk Lillával a nappali szőnyegére, kellő mennyiségű játékkal és nagy várakozásokkal felszerelkezve. Csalódás volt. Őszintén szólva Wolf Katit a tehetségkutató műsorban nem annyira kedveltem, nem tűnt nekem kirívóan különleges képességekkel megáldott énekesnek, de a dalfesztiválra írt szám kifejezetten jól sikerült, és jól is állt Neki. Véleményem szerint. És számomra a műsor az Ő produkciójával kifújt. A legtöbb fellépő szerintem borzasztóan színvonalon aluli volt, nem tetszettek a dalaik, nem fogtak meg és nem váltottak ki belőlem érzelmeket, én pedig magamban így mérem ezeket a dolgokat. Azt nem tudom eldönteni, hogy W.K. száma azért volt annyira kellemes, mert hetek óta ez folyik a rádióból, és már ismerős, megszokott dallamként csendült fel, vagy ha először hallom, akkor is ennyire elnyeri a tetszésem. Végül csak fél füllel hallgattam, miközben Lillával játszottunk. amikor pedig a kisangyalka álomra hajtotta kis buksiját, horgolgattam. Igazából nem is tudok horgolni, Nacsikám egyszer mutatta az alap pálcikákat, úgyhogy most bontogatom szárnyaimat e téren. Végeredményben egy újabb felejthető tv műsorral és egy Lilka számára elkészített kissé tökéletlen, virággal ékesített horgolt sapkával zártuk a mai estét.  

Rájöttem,

hogy gyorsabban kell gondolkodnom, mint ahogy fejlődik, és nem akkor kell alsóbb pozícióba raknom a járókát, amikor már szívbajt kaptam az ijedségtől, hogy kiugrik belőle...

A Viskó

Azt gondoltam ki, hogy leírom ide az éppen olvasott könyvet, főként ha megfog benne valami, hogy később emlékezzek rá. 
Most éppen Wm. Paul Young : A Viskó című művét olvasom. Még nem értem a végére, Lillával kicsit lassabb tempóban haladok a könyvekkel (örülök, ha a napi teendőim végére jutok, nem hogy még olvasgassak...), úgyhogy nem írnék még róla végleges véleményt, de az már most biztos, hogy legalább annyira fantasztikus, mint amennyire megrázó, és lebilincselő, és igazán elgondolkodtat olyan dolgokról, amikről érdemes gondolkodni!

Az első

Hamarosan elmondhatom, hogy egy egyfogú kiskirálylány anyukája vagyok...

Az egész úgy kezdődött, hogy M. munkából kifolyólag távol töltötte a szombat éjszakát, amikor lassan hagyománnyá váló szokásként velem aludhatott Lilla. Persze egyébként is karnyújtásnyira alszik a saját ágyában, de azért egész különleges érzés, hogy ha felébredek egy szuszogó kismanót találok magam mellett, és azt hiszem Ő is szeret ott lenni. Aztán vasárnap este ketten voltunk otthon, de hajnalban valamikor várható volt a férjecském, így Törplilla a saját ágyában szenderedett álomba. Nem sokkal később azonban nagy zenebonára ébredtem, nem a szokásos felsírásra, annál ez sokkal kétségbeesettebb és sürgetőbb volt. Először azt hittem, hogy sértésnek fogat fel, hogy ma nem alhat a szülői nagyágyban, de mikor a legtöbb tarsolyomban leledző nyugtatgató technikát bevetettem, és még mindig sikítva zokogott, elkezdtem igazán kétségbeesni. Aztán egyszercsak beájult és aludt békésen. Egészen addig, míg M. hajnal 3 körül megérkezett, erre a Törpi felriadt, és az egész bőgés kezdődött előröl, azzal a különbséggel, hogy most már két kétségbeesés küszöbén álló szülője próbálta kitalálni a probléma forrását, és orvosolni azt. Végül a második széria ugyanazzal az eredménnyel zárult, vagyis elaludt. 

Reggel pedig a szokásos időben, a szokásosan mosolygós hangulatában ébredt. Gondoltam, hogy a fogzás lehet a hiba, de egyelőre nem láttam különösebb helyi jelét, igaz, nem is nagyon mutogatta az ínyét. Aztán délután a következő sírásrohamnál feltűnt, hogy valami kis alig érezhető hegyes fogacskát tapintok az alsó ínyén, és hatalmas küzdelmek árán sikerült lecsekkolni, hogy a folyamat ott tart, hogy hamarosan utat tör magának az első tejfog! 

Mivel a Törpe nagyon szenvedni látszott, gondoltam bevetem a hetekkel ezelőtt készenlétbe helyezett Fogzáskönnyítő fogínygélt. Mondanom sem kell, hogy bedörzsölni a kényes területet nem volt annyira egyszerű folyamat, mint ahogy naivan elképzeltem. Kicsililla minden lehetséges módon küzdött, és egész érdekes volt, ahogy egyrészt ordított volna a fájdalomtól és a dühtől, de közben nagyon leleményesen igyekezett összeszorítani a száját. Ha nem éppen megszakadni készült volna a szívem érte, valószínűleg elnevetem magam. Végül valahogy sikerre vittem a bedörzsölést, és utána aludt egy kiadósat, amiből arra következtetek, hogy csak használt a gél (vagy a nagy küzdelem teljesen kimerítette...).

Szóval most várom a folytatást, és remélem a legjobbakat!

Gitáros

Ma M. a napját Sepsiszentgyörgyön töltötte, messze Erdély szívében, sok-sok száz kilométerre tőlünk dolgozott értünk. Rita barátnőm még tegnap felhívott, hogy a nagytemplomban ma délután lesz egy rendkívüli mise, amelyen a kis kórusunk énekel, és amire természetesen örömmel mentem. Gitáros énekes mise volt, valahogy az idős hívekért volt az egész. Egész nap zuhogott az eső, borzasztóan lehangoló volt, Lillával bezárkóztunk a házba, de délutánra eltűntek a sötét fellegek, és ha nem is ragyogó, de napsütés lett, és fantasztikus volt az egész. A gitáros "sárga könyves" énekek egészen különleges hangulatot kölcsönöznek egy-egy misének. Rita mesélte, hogy régebben, amikor ezt elkezdték rendszeresíteni a templomban, az idősebb hívek maximálisan elutasították és ellenezték, mert úgy gondolták, hogy az orgonával kísért, fennkölt énekekhez képest ezek túl harsányak, és egyáltalán nem Isten házába valók. Érdekes, hogy azóta annyira tudtak nyitni, hogy ma már ők várják és szorgalmazzák a legjobban ezzel a zenével kísért misék előfordulását a templomban. Tényleg más, vidám és lendületes énekekkel dicsőíteni az Urat, és hagyni szárnyalni a szívünket. És úgy látszik, néha elég egy ilyen őszinte dal eléneklése a megfelelő helyen és máris helyreáll bennem minden. Lilla pedig igazi kis angyalhoz méltóan végigaludta az egészet a hátsó sorban mamája felügyelete alatt:)

Az Élet megélése

Amikor ma délelőtt Lillával szokásos köreinket róttuk a környék csendes kis utcácskáiban, elhaladtunk egy igazi sok-sok évtizedes múltra visszatekintő parasztházikó mellett, ahol egy meghitt, mindenféle gyönyörű színpompás virággal futtatott verandán egy bácsi üldögélt, és beszélgetett valakivel. Nem szokásom hallgatózni, most sem tettem, de az öregember fennhangon elharsogott életigazsága megütötte a fülemet, ez pedig körülbelül így hangzott: "Rosszul terveztem meg az életemet, nem jól gazdálkodtam az időmmel..." Volt folytatás is, de addigra kikerültünk a hallótávolságból. Néha eszembe szokott jutni, hogy úgy kellene élni, hogy visszatekintve ne kelljen semmit megbánni, tudom, ezzel nem fedeztem fel a spanyol viaszt...Az egyetlen gondom, hogy könnyen átsiklom ezek felett a dolgok felett, és beleveszek a hétköznapok szürkeségébe, ahelyett, hogy tudatosan élném meg az élet minden gyönyörű, apróbb és nagyobb pillanatát. Mert tény, hogy ezek lépten nyomon egymást érik, csak észre kell venni. Máskor pedig ész nélkül kattingatom a fényképezőgépet, hogy elcsípjek és valamilyen módon örökre megtartsak egy-egy történést, de ez által sokszor a események szemlélőjévé válok, ahelyett, hogy megélném azokat. Valahogy meg kéne találnom az arany középutat, de ez néha nagyon nehéznek bizonyul. 

Az idő pedig valóban rohan megállíthatatlanul, Lilla alig kezdett el kúszni, már az ülést próbálgatja!!!

Golf

Egészen meglepő módon ezt a bejegyzést egy csodálatos itthon kotyvasztott cappucino mellett írogatom...:D
Ma a délelőttöt a nagytétényi golfpályán töltöttük, (nem, én nem játszottam, nem is tudok) mert minden hónapban egy hétfő ott a nőké, valamiféle női golfklub tagjai játszanak ilyenkor. Anyu tagja a klubnak, de nem csak játszani jár ki, hanem sokszor babysittel egy tündéri másfél éves kisfiúra míg az ő anyukája "ütöget", mi pedig ma Lillával csatlakoztunk hozzájuk. Azt hiszem jót tesz neki, ha néha kimozdulunk, és új emberek és babák közé megyünk, és nem csak neki, de az én lelkivilágomnak is szüksége van rá, hogy felöltözzek rendes ruhába, és házon kívül töltsük a napot. Az puszta véletlen, hogy a legtöbb kisbabás ismerősünknél fiú gyermekek vannak, de az, hogy M. rendes apához méltón már most üldözné a fiúkat Lilla környékéről, nos néha nem tudom eldönteni, hogy ezzel humorkodik, vagy komolyan gondolja...
Jól telt a délelőtt, lényegében a legnagyobb részét az töltötte ki, hogy büszkén feszítve bezsebeltem a bókokat amiket gyönyörű leánygyermekünk szépségét és báját illetően kaptunk:)
Ilyen jól éreztük magunkat:

És így aludt el Lilla "fiúzás" közben:

Semmiségekről

     Tegnap amíg M. dolgozni volt, átjött anyukám unokanézőbe, én pedig végre rávettem magam a futásra. Egyáltalán nem szeretem, háztömb köröket futni olyan érzés, hogy hová futok és minek, ha oda megyek ahonnan indultam, de pillanatnyilag ennél hatékonyabb mozgásformát nem tudok kitalálni magamnak. Vettem aerobic bérletet, olyan logika alapján, hogy ha már megvettem, csak lejárom, de azóta sem sikerült összehozni, vagy Lilla felügyelet, vagy lelkesedés hiányában. Szóval elmentem futni. Hát nem vagyok valami jó kondiban... De jól esett, és végeredményben kedvet is kaptam hozzá, alig vártam, hogy ma legyen és újra mehessek, természetesen ma reggel zuhogó esős napra ébredtünk. Életem első anyaként megélt anyák napjára:) Imádok anya lenni és imádom, hogy pont Lilka anyukája lehetek:)
     Ezen kívül vettünk tegnap egy új kávéfőzőt. Az olyan nagyon szeretett kotyogósnak mennie kellett, igaz csak a polcig, de ott hátralevő idejét konyhadekoráló funkcióban fogja eltölteni. Ennek az a prózai oka van, hogy miután barátnőmtől hallottam, hogy a közelmúltban nemes egyszerűséggel felrobbant a kis kotyogósuk, M. nem tűrte meg a miénket, és kíméletlenül lecserélte. Az új jövevény bár kevésbé romantikus megjelenésű, de tud készíteni valódi tejhabos cappucino-t. Nagyon szeretem, a mai napon a szokásos kávé adagom a duplájára nőtt, csak mert jó elkészíteni, és jó ízlelgetni. Remélem nem lesz nagy böjtje ennek amikor aludnék éjszaka...

Ő volt az én kedves kotyogósom:)