Az egész úgy kezdődött, hogy M. munkából kifolyólag távol töltötte a szombat éjszakát, amikor lassan hagyománnyá váló szokásként velem aludhatott Lilla. Persze egyébként is karnyújtásnyira alszik a saját ágyában, de azért egész különleges érzés, hogy ha felébredek egy szuszogó kismanót találok magam mellett, és azt hiszem Ő is szeret ott lenni. Aztán vasárnap este ketten voltunk otthon, de hajnalban valamikor várható volt a férjecském, így Törplilla a saját ágyában szenderedett álomba. Nem sokkal később azonban nagy zenebonára ébredtem, nem a szokásos felsírásra, annál ez sokkal kétségbeesettebb és sürgetőbb volt. Először azt hittem, hogy sértésnek fogat fel, hogy ma nem alhat a szülői nagyágyban, de mikor a legtöbb tarsolyomban leledző nyugtatgató technikát bevetettem, és még mindig sikítva zokogott, elkezdtem igazán kétségbeesni. Aztán egyszercsak beájult és aludt békésen. Egészen addig, míg M. hajnal 3 körül megérkezett, erre a Törpi felriadt, és az egész bőgés kezdődött előröl, azzal a különbséggel, hogy most már két kétségbeesés küszöbén álló szülője próbálta kitalálni a probléma forrását, és orvosolni azt. Végül a második széria ugyanazzal az eredménnyel zárult, vagyis elaludt.
Reggel pedig a szokásos időben, a szokásosan mosolygós hangulatában ébredt. Gondoltam, hogy a fogzás lehet a hiba, de egyelőre nem láttam különösebb helyi jelét, igaz, nem is nagyon mutogatta az ínyét. Aztán délután a következő sírásrohamnál feltűnt, hogy valami kis alig érezhető hegyes fogacskát tapintok az alsó ínyén, és hatalmas küzdelmek árán sikerült lecsekkolni, hogy a folyamat ott tart, hogy hamarosan utat tör magának az első tejfog!
Mivel a Törpe nagyon szenvedni látszott, gondoltam bevetem a hetekkel ezelőtt készenlétbe helyezett Fogzáskönnyítő fogínygélt. Mondanom sem kell, hogy bedörzsölni a kényes területet nem volt annyira egyszerű folyamat, mint ahogy naivan elképzeltem. Kicsililla minden lehetséges módon küzdött, és egész érdekes volt, ahogy egyrészt ordított volna a fájdalomtól és a dühtől, de közben nagyon leleményesen igyekezett összeszorítani a száját. Ha nem éppen megszakadni készült volna a szívem érte, valószínűleg elnevetem magam. Végül valahogy sikerre vittem a bedörzsölést, és utána aludt egy kiadósat, amiből arra következtetek, hogy csak használt a gél (vagy a nagy küzdelem teljesen kimerítette...).
Szóval most várom a folytatást, és remélem a legjobbakat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése