Az Élet megélése

Amikor ma délelőtt Lillával szokásos köreinket róttuk a környék csendes kis utcácskáiban, elhaladtunk egy igazi sok-sok évtizedes múltra visszatekintő parasztházikó mellett, ahol egy meghitt, mindenféle gyönyörű színpompás virággal futtatott verandán egy bácsi üldögélt, és beszélgetett valakivel. Nem szokásom hallgatózni, most sem tettem, de az öregember fennhangon elharsogott életigazsága megütötte a fülemet, ez pedig körülbelül így hangzott: "Rosszul terveztem meg az életemet, nem jól gazdálkodtam az időmmel..." Volt folytatás is, de addigra kikerültünk a hallótávolságból. Néha eszembe szokott jutni, hogy úgy kellene élni, hogy visszatekintve ne kelljen semmit megbánni, tudom, ezzel nem fedeztem fel a spanyol viaszt...Az egyetlen gondom, hogy könnyen átsiklom ezek felett a dolgok felett, és beleveszek a hétköznapok szürkeségébe, ahelyett, hogy tudatosan élném meg az élet minden gyönyörű, apróbb és nagyobb pillanatát. Mert tény, hogy ezek lépten nyomon egymást érik, csak észre kell venni. Máskor pedig ész nélkül kattingatom a fényképezőgépet, hogy elcsípjek és valamilyen módon örökre megtartsak egy-egy történést, de ez által sokszor a események szemlélőjévé válok, ahelyett, hogy megélném azokat. Valahogy meg kéne találnom az arany középutat, de ez néha nagyon nehéznek bizonyul. 

Az idő pedig valóban rohan megállíthatatlanul, Lilla alig kezdett el kúszni, már az ülést próbálgatja!!!