"Arról, hogy senkire nem lehet számítani"

Nagyon kedvelem Márai Sándor Füves könyvét. Nem csak azért, mert apró szösszenetekből áll, és nem, hogy lehetséges szakaszokban olvasni, de direkt úgy érdemes, és ez egy olyan állapotban nagyon-is ideális, amikor olvasásra jobb híján 5-10 perceket tudok elcsípni innen-onnan. De emellett fantasztikus élményt ad. A pozitív tanácsok mellett gyakran találkozom olyan gondolatokkal, amelyek abszolút negatívak, (dióhéjban arról szólnak, hogy mint esendő ember, az embertársaidtól se várj semmi jót) és ennek ellenére nem lehúznak és lehangolnak, hanem energiát adnak és megerősítenek. 
A jelen poszt címadója a 123-as gondolata. Egy rövid részlet belőle: "Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes." Olyan mondatok ezek , amik szerintem hatalmas lelkierőt adnak ahhoz, hogy ha csalódnod kell valakiben, ne vedd magadra, és szomorú megtorpanás helyett gondolkodás nélkül továbblépj a dolgon. Legfőképp ezekért szeretem Márait olvasgatni.


Apropó olvasgatás...még 6 hónapos korából...

Tegnap este véletlen ráakadtam az M1-en egy '87-es tévéjátékra, az Illatszertár-ra. A két főszereplő olyan ismert színész volt, mint Bodrogi Gyula és Kern András (mindkettő megdöbbentően fiatal). Annyira különleges hangulatot kölcsönzött a filmnek az akkori nyelvezet! Tele volt ilyen és hasonló szófordulatokkal: Úri becsület szavam... Igazán mondom így volt...Nagyságos asszony...Bátorkodtam megkérdezni Főnök úr... Olyan gyönyörűen és választékosan beszéltek akkoriban, kár, hogy ez mára lekopott...