Pénteken voltunk az egyik unokahúgom (Panka) ballagásán. Lilka először rendkívüli módon élvezte, hogy sok ismerős rokonarcot lát, és azt is, hogy míg a kezdésre várakoztunk, Ő volt a fő attrakció. Azt is példás türelemmel várta végig, amíg a ballagók  virágokkal és búcsúdalokkal tarkított körmenete tartott. Amikor azonban be kellett ülni a tornacsarnokba, és elkezdődtek a különböző beszédek és búcsúztatók, heves közbekiabálással jelezte, hogy ez Őt nem köti le. Így mi elég hamar kimentünk az iskolaudvarra, és ott vártuk ki azt a röpke másfél órát, míg az ünnepi ceremónia véget ért. 
Mivel gyakorlatilag a lényegi dolgokból kimaradtam, Panka szülei büszkeségtől méltán dagadó mellel mesélték el, hogy a leány három különböző díjat és kitüntetést is kapott, ezúton is gratulálok neki!!!:) 
Panka annyira hihetetlenül szép, és elképesztően nagylány lett, holott még csak nyolcadik osztályból ballagott! A "mai fiatalok" valahogy annyival hamarabb érnek, és annyival felnőttebbnek néznek ki adott korban! (mondom ezt kemény 27 életévemmel!!!)

Az az érdekes, hogy az egyébként félén gyerekek is annyira nyitottak és közvetlenek tudnak lenni, ha egy kisbabával kerülnek szembe! Salamon, legkisebb unokaöcsém, akivel sajnos nem találkozunk túl gyakran, az emlékeimben kedves, de visszahúzódó gyerekként élt. Egyszerűen káprázatos kedvességgel és udvariassággal viszonyult a Törpekirálylányhoz,egyesével majd' az összes játékát Lilla köré hordta, amikor pedig mentünk ki az autóhoz, muszáj volt Neki is "cipelni" a babát az autósülésben. Annyira bájos dolgok ezek!